Csivava

Csupa csivava!

Amikor a csivava babát hazavittük, jelöljünk ki számára egy helyet, ahol alhat, mutassuk meg a családtagokat, a környezetet. Gondoskodjunk róla, hogy csupa kellemes élményben legyen része. Legyen minél többet új gazdájával, jó, ha egy ideig a gazdi mellett marad. Kertbe, kennelbe akkor kerülhet a kutya, ha hozzászokott az időjárás viszontagságaihoz. A csivava és a törpetacskó – mint minden kistestű kutya – hamar átfázik, ezért lakásban tartsuk, és meleg helyet biztosítsunk a számára. A kölyöknek sok-sok órai alvásra van szüksége, engedjük tehát pihenni.

Szobatisztaság:

Amint észrevesszük, hogy a kölyök helyezkedik, üríteni készül, vegyük fel és tegyük oda, ahol szabad neki. Egyelőre ez lehet rongy, újságpapír, vagy kutyapelenka. Ha itt elvégezte a dolgát, nagyon dicsérjük meg, esetleg jutalmazzuk. A kiskutya minden étkezés, alvás után általában űrit. Ha mégis rossz helyen végzi el a dolgát, szidjuk meg, de csak tettenéréskor. (Később már nem tudja a szidást összekapcsolni a tettével.) Sose verje a kutya orrát az ürülékbe, ez gusztustalan és nem éri el a célját vele. Ha következetesek vagyunk, néhány hét esetleg néhány nap alatt eredményt érünk el.

Az idézet forrása: csivikek.gportal.hu



84 reakció eddig

Értesülni szeretnél az új hozzászólásokról RSS-ben? Vagy a bejegyzés trackback URL-címére van szükséged?
mygif_alt
tudatlan said, december 3rd, 2008 at 00:05

nem értem, miért nem lehet a csivavaákat az utcán sétáltatni. mindig ölben viszik őket. nem sorvadnak el az izmaik???

mygif
Izer Emese said, december 3rd, 2008 at 16:05

Nekem most halt meg a csivavám és 17 éven keresztül kinnt végezte a dolgát.
Imádott sétálni más kutyusokkal ismerkedni.(Persze a saját sújcsoportuakkal:))
Nagyon hiányzik! Ráadásul talált kutyus volt, mert az előző gazdija egy télen kirakta az út mellé.

mygif_alt
tudatlan said, december 4th, 2008 at 06:03

sajnálom a kutyid elvesztését :( de szép hosszú élete volt! nem értem, hogy lehet kitenni egy kutyát, ráadásul csivit, télen, az út mellett. :-/

mygif
Izer Emese said, december 9th, 2008 at 14:55

Köszönöm az együttérzést.
Sajnos vannak olyan idióta emberek, akik kiraknak állatokat az út mellé.
Most azon gondolkodom szeretnék még egy csivit.
Szerintem akinek volt az a szerelmesük lesz.
És pici baba mellé is ajánlom mindenkinek!
Az én kisfiam most 18 hónapos és nagyon hiányzik neki is a kutyusunk.

mygif_alt
tudatlan said, december 10th, 2008 at 15:36

Emese, nálatok biztosan JÓ helye lesz a kis csivavának majd! Kislányt vagy kisfiú csivit szeretnél?

mygif
Izer Emese said, december 16th, 2008 at 15:46

Kisfiút szeretnék mindenféle képpen.
Kisfiú volt az előző is.

mygif_alt
susu292 said, március 14th, 2009 at 17:29

hello nekunk novembertol van csivavank szinten fiu imadjuk ot nagyon jatekos imadja a papucsokat szep csoki szine van nagyon elkenyeztessus szerintem ezert nem tud ugatni pedig mar 7 honapos.

mygif
zsoloka said, május 26th, 2009 at 13:04

sziasztok nemrég vettem egy extra mini fehér kis kan csivavát és mokortól lehet levágni a körmét meg mikortől lehet fürdetni? köszi ha lesz majd kiskutya fedeztetésből szóljatok

mygif_alt
zsoloka said, május 26th, 2009 at 13:05

ha kell persze

mygif
Lendvai Evelyn said, június 6th, 2009 at 09:30

Szerintem nagyon hasznos ez-az oldal !-mert nekem is van
1.csivavám és innen vesszük az ötleteket.-mivel ez-az első csivavánk.

mygif_alt
Olgi said, június 13th, 2009 at 08:18

Hát nagyon cukik én nagyon szeretnék egy csivavát na gyon vigyázok rá majd

mygif
Ory said, június 13th, 2009 at 13:47

Nekem egy 8hónapos világosbarna mini csivi kanom van, júliusban pedig jön majd a kis pajtija, egy fehér mini kan. Már nagyon várjuk. Annyira édesek. :-)

mygif_alt
Gabuskah said, június 22nd, 2009 at 19:35

milyen színűek vannak?
a fehértől a feketéig?
vagy fekete már nincs?:P
bárcsak lenne egy csivim! de a szüleim nem engedik! az udvaron nem lehet tartani? és néha-néha beengedném a lakásba :D ( ha a szüleim nincsennek otthon :D)

mygif
Zita said, június 24th, 2009 at 21:51

sziasztok!
Én is most szeretnék csivavát.Van már egy yorkim 2 éves.Azt szeretném megkérdezni, hogy a mini hány kilós, mert hát nem szeretném ha nagy lenne.Meg hogy kimehet e az udvarra mert az én yorkim nagyon szeret kint lenni.És ha valaki tudna valami jó almot az is jó lenne.A neten néztem , de nem volt semmi szép kis kutya.
Előre is köszi

mygif_alt
gigis said, június 25th, 2009 at 16:31

Szijasztok..nekem valszeg 2 nap mulva lesz egy csivavám…és nem nagyon tudom h mit hogy kellene csinálni …viszont ez az oldal nagyon jó.de jó lenne ha valaki mégtöbbet tudna segíteni. valaki irjon lécci. msn cimet is adok: gigi9221@hotmail.com elöre is köszi!!

mygif
Ory said, július 6th, 2009 at 18:05

Lehet az udvaron, de szerintem csak jó időbe tedd ki, mert megfázik könnyen. Éjszaka pedig mindenképp bennt legyen.

mygif_alt
Ory said, július 6th, 2009 at 18:17

gabuskah! A kutya nem játék!!!! Főleg nem a csivi! A csivava lakásban tartandó, nem pedig az udvarra kidobható “játékkutya”. Rengeteg törődést igényel-mint egy gyerek. Szíve, lelke van!!! Szerintem majd akkor vegyél kutyust, ha önállóan laksz, külön a szüleidtől, vagy ha már felnőttél a kutyatartáshoz, illetve ha anyukád beleegyezne, és ketten nevelgetnétek együtt a kis csöppséget! :-)

mygif
Moni said, július 10th, 2009 at 20:52

Sziasztok.
Nekem is van 1 kan csivavám nemsokára 8 hónapos lesz és még nem szobatiszta, de már kezd rájönni a dologra:) Rengeteget sétálok vele, hogy szobatiszta legyen.
Vettünk neki valami folyadékot amit egy párnára kell csepegtetni hogy ott végezze el a dolgát de eddig nem sokszor használta.
Esetleg tudtok valamit ajánlani, hogy hogyan neveljem minél hamarabb szobatisztává?

mygif_alt
Ory said, július 11th, 2009 at 13:49

Az a csepp amit vettél Moni,sajna nekem sem vált be. De én pelusra szoktatom, a csepp nélkül. Úgy szokott rá, hogy amikor pisilt valahova, a pelust ráterítettem, beszívta magába, feltakarítottam. Így a pisi a pelusra került, és a köv. alkalommal kereste a szagot, és a pelusra ment,mert ott érezte. Kakilást úgy tanultuk meg, hogy a kutyawc-t körberaktam nagy pizzás dobozokkal(felállítva), mintegy falat húztam köré, és amikor láttam, hogy kaki van készülőben, betettem a pelusra a falak közé :-) És ott végezte el a dolgát. Pár alkalom után már rájött hova kell mennie. Én ezt javaslom. Sajna mivel ők picik, gyakran van náluk pisi, kaki, így én nem bajlódtam az udvarra szoktatással, pelus egyszerűbb. Télen úgyis fázni fog a kis szentem :-) Sok sikert!!!

mygif
Moni said, július 11th, 2009 at 19:38

Én is próbáltam már, hogy egy rongyra pisiljen de nála nem válik be. Soha nem pisil ugyan oda, össze-vissza.. ahol rájön ott..:D
Télen meg majd kap ruhácskát nehogy megfázzon, mert már most nyáron is megfázott egyszer és véres volt szegénykém vizelete.
Egyébként egy kutya lehet asztmás?
Sokszor rájönnek rohamok és olyan, mintha fuldokolna és olyankor jön hogy vegyem fel és pár percen belül elmúlik neki..

mygif_alt
Ory said, július 13th, 2009 at 14:09

Kutya is lehet asztmás, igen. Dokihoz vidd el, nézesd meg, lehet, hogy nem olyan komoly. Mártól is lehet, nem biztos, hogy asztmás. Nem szed föl szöszöket a földről? vagy valami hasonló?
Hát sajna a szobatisztasághoz mást nem tudok mondani, nálunk ez vált be :-)

mygif
Moni said, július 13th, 2009 at 20:40

De sokáig én is azt hittem, hogy szöszöket szippant be, mert elég sokat szaglászik, de amikor egy helyben fekszik és el kezd fulladozni akkor nem szívhat be semmit..
Hát majd elviszem dokihoz csak már örültem, hogy 1 év múlva kell legközelebb vinni..:)
De ő a drágaszágom és nem akarom, hogy valami baja legyen.

mygif_alt
Ory said, július 15th, 2009 at 14:16

Persze, jobb ha elviszed. Akkor biztosan tudhatos hogy minden ok, vagy esetleg van valami gond, de akkor meg lehet kezelni, és nem szenved. Majd írj!

mygif
Moni said, július 20th, 2009 at 20:30

Na végre sikerül írnom és remek hírekkel tudok szolgálni, bár szerintem ez csak nekem remek:)
Már szobatiszta a kutyám, amúgy Ghysmo a neve:)
Nem kellett olyan sok idő, 1 hát alatt rájött a dologra, csak nagyon sokat kellett vele kint lennem, ami most megoldható volt, mert nagyon jó volt az idő:)
Egy-két reggeli vagy éjjeli baleset előfordul, mert reggel felkelek egyből öltözök fel de néha így is túl lassú vagyok és már ott is a csomag a fürdőben:D
De ez még belefér..
Egyébként ha valaki esetleg tud nekem segíteni abban, hogy szeretnék egy hosszú szőrű szuka csivit max. 1 éves korig lehetőleg olcsón akkor szójatok légyszi:)
Jó lenne ha lenne egy társa Ghysmonak, mert ha nem vagyunk itthon legalább lenne akivel tudna játszani.

mygif_alt
Ory said, augusztus 4th, 2009 at 17:21

Moni! Gratulálok! Szupi, hogy sikerült megtanítani Ghysmonak a dolgokat! Okos kutyus!!!!
A társ jó ötlet. Én sem bántam meg, hogy Totónak vettünk egy tesót. Tök jól elvannak, Egész nap kergetőzés, ugrándozás, birkózás :-D

mygif
vica said, augusztus 12th, 2009 at 14:35

Sziasztok!
Én a fulladásos dologhoz szeretnék hozzá szólni. Sajnos nálunk is elég gyakran előfordult, voltunk már vele nem is 1 orvosnál. Náluk ez egy jellegzetes betegség. Az orrlebenyük miatt van. Műtéttel lehetne csak megoldani viszont az ilyen kis testű kutyáknál kockázatos. Sajnos ez a helyzet, úgyhogy marad a fulladás meg a vígasztalás. :(

mygif_alt
katy said, augusztus 13th, 2009 at 13:20

sziasztok
még nem volt semmien kutyám benn a házba de most szertenék 1 csivavát és megszeretném kérdezni a “tapasztaltabbaktól” h baj -e ha a kutya este a lakásban végzi el a dolgát vagy ez nálatok hogy működik? és még azt kérdezném h a kutyának az baj e ha 8 órát egyedül van otthon?Persze vennék neki 1 tucat játékot.ilyenkor mit kéne csinálni légyszi segítsetek!

mygif
Moni said, augusztus 16th, 2009 at 13:29

Vica, mi megkérdeztük az állatorvost,hogy mitől lehet ez a fulladás dolog, de azt mondta ő sem tudja pontosan. Remélem azért nem ez viszi majd a sírba szegényt:(
Katy nem kifejezetten tesz jót egy pici kutyának ha 8 órán át egyedül van, ezért lenne jó neki egy társ, én is ezért akartam egy másik kutyát is.
Nálunk csak akkor van egyedül sokáig ha én megyek suliba anyukám meg egész nap dolgozik, de olyankor általában egész nap alszik.
Este nálunk is előfordul hogy a lakásban végzi el a dolgát, de még mielőtt lefekszek,kiengedem hadd pisiljen, legyen akár 11 óra vagy éjfél:)
1 hétig ha rendszeresen kiviszed és elvégzi a dolgát kint dicsérd meg és ha jól csinálod egy hét alatt rájön,hogy mit vársz tőle:)

mygif_alt
vica said, augusztus 17th, 2009 at 16:12

Moni
Már mi is jártunk több orvosnál is. Szegénykémnek beadtak mindenféle stressz csökkentő injekciót de nem vezetett eredményre. Már rötgenen is voltunk itt sem láttak semmi eltérést. Ekkor mondta az orvos az orrlebenyes dolgot. De tényleg lehet benne valami mert ha elkezd fulladni befogom az orrát (van amikor az is elég ha a fejét lehajtom) és elmúlik. Főleg akkor szokta csinálni amikor valami érdekes történik és “izgulni kell” :)de olyan is szokott lenni hogy nyugalmi állapotban van (épp fekszik vagy alszik) és akkor tör rá. A te kutyusod milyen sűrűn csinálja? És mit szoktál vele csinálni?
Üdv
Vica

mygif
Moni said, augusztus 17th, 2009 at 21:06

Vica az enyém is akkor szokott fulladozni amikor felizgatja magát, de volt már hogy alvás közben vagy amikor feküst akkor jött rá.
Van amikor minden nap rájön, van amikor hetekig nem.
Én általában csak felveszem simogatom, fújom a levegőt a kis szájába, nem tudom, hogy jót tesz-e neki de általában beválik.
De az állatorvos nekünk nem tudta megmondani mi lehet.
Azt mondta lehet a tüdejével meg a szívével gond, de nem tudom mi köze van a szívének a fulladozáshoz.

mygif_alt
katy said, augusztus 18th, 2009 at 11:47

nem szökik meg a kutya?
ettöl félek a legjobban:(
vagy pórázba vigyem ki??
ti tesztek rá pótázt ha a dolgát végzi?tudom hogy hülye kérdések de fogakmam sincs
és végül is csak 4 orát lenne egyedül megt szerencsére ugy van anyunak megy nekem a munkaidőnk. az is sok? légyszi válaszoljatok, fontos ,köszi

mygif
Moni said, augusztus 22nd, 2009 at 20:08

Katy én rendszeresen sétálok vele.
Attól még hogy kicsi nem kell úgy bánni vele, mint egy porcelán csészével.
Én rakok rá pórázt, igaz hogy nem szökik el de nem szeretném ha egy másik kutya megtámadná.
Igazából a hámot ajánlom, kényelmesebb neki is.
Nálunk is előfordul, hogy egyedül van, de szerencsére elvan egyedül is, alszik vagy játszik.

mygif_alt
Ory said, augusztus 23rd, 2009 at 08:32

Pórázon séáltatom a csiviket én is. Imádnak sétálni! :-) Másik kutyátl és a balesetektől kell óvni!!!! Nehogy baj legyen!

mygif
katy said, augusztus 23rd, 2009 at 13:03

és este ha vécéznie kell
mi a teendő?

mygif_alt
évike said, augusztus 25th, 2009 at 21:48

Sziasztok!

Nekem van egy 3 hónapos tündéri kis csivavám.Most kaptuk meg az utolsó oltást, és már mehetnénk sétálgatni, de neki nem igazán tetszik ez. Valamiért napokotta agresszívebb lett, az idegen emberekkel és minden kutyával is.
Sajnos nem tudok vele most mit kezdeni,Próbáltam fegyelmezni már de nem lehet és amúgy is túlságosan el van kényesztettve.Nem tud nekem segíteni valaki, hogy hogy lehetne erről leszoktatni?

mygif
beni said, augusztus 26th, 2009 at 10:19

Helótok! Én már régóta szeretnék egy extra mini csivava kiskutyát de nem tudok sehol olcsón szerezni (max:35000FT) mit csináljak?:(

mygif_alt
monyo said, augusztus 27th, 2009 at 20:54

Sziasztok!
Én nem értek a csivavaákhoz nekem 3havanesem van,és a kertben egy boxerünk!
A kicsi lányom nagyon szeretne csivit de van ki tenyésztette őket és sztmondta szt soha mert összevissza kakilnak pisilnek meg,hogy egyymást szó szerint megölték…
Én nem gondolm ezt róluk ezt mondták !
Vélemény?
Köszike
monjuk mi ne eggyketrecbe tartanán mint ők!

mygif
Moni said, augusztus 28th, 2009 at 15:41

Kicsit sok mindenre kéne most válaszolnom.. de ez nem fog menni:D
Az én kutyám kifejezetten agresszív mindenkivel, mindenkit megugat, megtámad,de más kutyáktól fél sőt még a macskáktól is..
De ezt a fajtaleírásban is olvastam, hogy ilyen harciasak, megvédik a gazdit:)
Nos beni extra mini csivavát szerintem nem fogsz találni 35 ezerért.. annyiért talán találsz normál méretűt de extra minit szerintem nem..
Monyo nem értem az utolsó sort.. ketrecben akarod tartani a kutyát vagy mi?:O
Vagy pont fordítva, hogy nem ketrecben akarod tartani.. na mind1, de ketrecbe ne tartsd..
Na ennyi volt mára az ötlet börze:D

mygif_alt
beni said, augusztus 28th, 2009 at 22:15

Hallottam,hogy egy csomó hírességnek ilyen kutyája van, ezért utána jártam,hogy mi ilyen nagy szám ebben a kutyában aztán rájöttem,hogy ez a világ legaranyosabb kutyája és ezért énis ilyet szeretnék,de ez a kutya fiúknak és lányoknak is való vagy inkább csak lányoknak??

mygif
Ory said, augusztus 29th, 2009 at 08:40

beni a kutyáknál nem szabad ilyen kérdést feltenni, hogy fiúknak vagy lányoknak való-e! Neki mindegy, hogy a gazdija fiú vagy lány, ő imádja!Az emberek meg kit érdekelnek? Hiszen mindenkinek más a véleménye. Én házasságban élek, a férjemmel együtt neveljük a 2 csivi kutyusunkat, de ő ugyanúgy bátran elviszi sétálni, mint én…
A legtündéribb kutyusok, ez biztos. Szeretet bomba az összes :-)
A pisi-kaki dolgot kutyapelenkával egyszerűen meg lehet oldani, hamar rászoknak (husival lehet ösztönözni), és nem lesz probléma :-) A pénzt ne sajnáld érte, ha nincs most rá pénzed, inkább várj egy picit, amíg összegyűjtöd az árát! Megéri!!!!

mygif_alt
vica said, augusztus 29th, 2009 at 15:39

beni
Szerintem extra minit nem fogsz kapni 35eért, nekem is minim van én 50e-ért vettem, de nagyon sokáig keresgettem mire ilyen árban találtam megfelelő tenyészetből, de még ez is olcsónak mondható.

Nekem fiú kutyusom van és már tehetetlen vagyok…. Van pelusa, próbáltam már a macskaalmot is,rendszeresen kivisszük pisilni az udvarra és mégis öntöz odabenn :(. Az ágyszélét folyamatosan, pedig a múltkor is kitakarítottam kárpittisztítóval utána lefújtam kutyariasztó sprayvel, és 2 nap múlva ismét le volt pisilve. Már az állatkereskedésben sem tudnak ötletet adni h mit csinálhatnék vele. De nagyon bosszantó :@. Nektek nincs valami ötletetek??? SOS!!!!
(Ja és még annyit hogy lassan 2 éves lesz 2 hónapos kora óta nálunk van, de csak pár hónapja csinálja ezt.)

mygif
Moni said, augusztus 29th, 2009 at 19:11

Vica ezzel én is így vagyok.
Nálunk naponta kell mosni ágyneműt, mert a párnákat meg a takarókat lepisili..
Szóval ebben nem is kell segítség.

mygif_alt
vica said, augusztus 30th, 2009 at 11:17

Moni
Ti hogyan próbáljátok róla leszoktatni?

mygif
beni said, augusztus 30th, 2009 at 18:20

vica Te hol vetted a csivavádat?Amugy sajnállak h nem szobatiszta a kutyusod.:( Remélem én majd könnyen rá tudom szoktatni a pelusra vagy valamire.:)

mygif_alt
Moni said, augusztus 30th, 2009 at 18:42

Vica.
Már mindent kipróbáltunk,mindent lefújunk kutyariasztó spray-el de az sem használ semmit.
Most már az lesz, hogy nem jöhet be a szobába csak ha bent vagyok.
Nem tudok vele mit csinálni már.
Meg naponta mosni a huzatokat..

mygif
vica said, augusztus 31st, 2009 at 12:02

beni
Az expresszen találtam rá, és Nádudvarról(Debrecen környékén van) hoztuk el.

Moni
Már én is és a párom is nagyon unjuk a pisilős sztorit. A párom már ki is akarta tiltani a szobából de eddig még megvédtem a kutyust. De szerintem én sem sokáig bírom már hogy naponta 3-4-szer is fel kell törölnöm :@.

mygif_alt
csivava said, augusztus 31st, 2009 at 22:34

sziasztok,

itt van még egy írás a szobatisztaságról:
http://kutyak.info/kutyas-cikkek/neveles/17-szobatisztasag

remélem, segít…

mygif
Ory said, szeptember 6th, 2009 at 09:44

Vica! Vegyél kutyapelenkát, és szoktasd rá arra a kiskutyát! Ha rápisil dícsérd meg, adj neki juti falatot. Ha máshova pisil szidd le. Pár nap és megtanulja!!!! Kitartás! Ha kitiltod a szobából akkor kint nem fog össze-vissza pisilni??? Szoktasd rá a pelusra. Keress neki egy olyan helyet amit a kutyus mindíg megtalál, de mégsincs nagyon szem előtt, és minden pisis gond megoldódik!

mygif_alt
Ory said, szeptember 6th, 2009 at 09:45

Ja, még valami! A pelenkához kapható szoktató csepp nem ér semmit, jobb ha valahova pisil a kutya, és felitatod a pelussal, így a köv. alkalommal érzi rajta a szagot, és oda fog menni! Kitartás!

mygif
vica said, szeptember 6th, 2009 at 12:00

Ory!
Pelusunk már nagyon rég van, amióta a kutyus oda került. Eleinte nem is volt gond, mindig csak arra pisilt. Aztán egyszer gondolt egyet és elkezdte locsolni a neki szimpatikus tárgyakat. Én ezt kb a “férfiasodása” kezdetére teszem :). Az érdekes a dologban az hogy a pelusra is ugyanúgy rápisil most is. Szidni is mindig leszidjuk, meg dícsérjük ha a pelusra pisil. Nem értem hogy miért pisil szét,hogy tudja amikor rosszat csinál (más helyre pisil, sokszor ő buktatja le saját magát, hátrahúzza a füleit és nyomás elbújni, pedig akkor még egy szót sem szóltam neki.És ilyenkor indulok pisit felderíteni. Szerintem direkt heccel… Mostanában arra is rájött hogy “nagyfiúsat” játszik. Amikor le van szidva és még a kezemben van lapul. Felteszem az ágyra hogy tűnés a sarokba és visszafordul és vicsorog meg ugat, volt hogy már felém is kapott. Vagy csak játéknak fogja fel az egészet?!
Tehetetlen vagyok.

mygif_alt
Ory said, szeptember 7th, 2009 at 16:27

Vica!
Esetleg iskolát nem próbáltad?
Vagy felkeresni egy oktatót, és ő lehet, hogy tudna valami jó tanácsot adni erre.
Igazából nekem az idősebb(10hós) kan csivim ivartalanítva, ő nem jelölget. A 3hós októberben lesz ivartalanítva, még ő sem jelöl. Nekem segített az ivartalanítás, kezelhetőbb lett tőle a kutya. A 10hós is kapott a kezem után régen, most már nem.
Lehet kapni pl. a Fressnapfban olyan spray-t ami direkt ilyen esetekre van, azzal kell feltakarítani a pisit, és az semlegesíti a szagot, és utána a szag nem hívja vissza. Illetve van még távoltartó spray, amit rágás ellen szoktak gyakran alkalmazni, befújod vele pl a szék lábát, és elkerüli nagy ívben a helyet. Esetleg megpróbálhatnád ezeket, így talán megszűnik a jelölgetés, ha nemis egyik napról a másikra, de talán pár nap alatt. A másik jó módszer, amit nekem alkalmaznom kellett a westi kanomnál, hogy tettem rá egy kendőt keresztbe, a kukiját befedve, és bele egy darab pelust vágtam, így abba pisilt. Próbálj megy egy bugyit ráadni, és vágj bele egy darab pelust, és akkor ha jelölni akar, nem fog neki sikerülni, és egy idő után leszokik róla. A westim szépen elfelejti már a jelölést. Próbáld ki! Esetleg kezdetben éjszakára tedd rá, vagy ha nem vagy vele, ha felügyeled és látod hogy már szimatol és emeli a lábát gyors kapd fel, és tedd a pelusra.
Írd meg, hogy haladtok! Kitartás!

mygif
beni said, szeptember 9th, 2009 at 14:15

Amúgy a kutyát addig nem lehet utcára vinni amíg nem kapta meg az összes oltását?

mygif_alt
vica said, szeptember 9th, 2009 at 18:01

Köszönöm a tanácsokat! Az az igazság hogy ivartalanítani nem szeretném, meg nem is tudom hogy ebben a korban ajánlott-e még (már elmúlt 1,5 éves). A távoltartó sprayvel már próbálkoztam de nem nagyon hatotta meg, csak ideig-óráig. A szagát pedig már mi alig bírtuk elviselni. Ezt a pelenkarákötős módszert még megpróbálom hátha beválik.

mygif
Ory said, szeptember 10th, 2009 at 07:15

Vica! Ivartalanításra a legalkalmasabb időpont 4-6hónapos kor. :-) Az én kutyám 8hónaposan lett ivartalanítva, de haszált, mert nem jelölget. A pici most 4hós, októberben őt is ivartalaníttatom.
Kitartást a neveléshez!

Beni! Kertes házban ki lehet engedni nyugodtan az udvarra. Lényeg hogy másik kutyához ne menjen oda, meg ne szedjen össze a földről semmit.

mygif_alt
Gabi said, szeptember 13th, 2009 at 18:15

Már kérdeztem,hogy lehet-e 8 hetes csivavának feles tejet adni? Nem tudom, hol a válasz.

mygif
Moni said, szeptember 13th, 2009 at 19:00

Gabi én nem látom, hogy kérdezted volna..
De mi az, hogy feles tej?

mygif_alt
Gabi said, szeptember 14th, 2009 at 16:17

Moni said, amikor higítom a tejet, akár vizzel is.

mygif
vica said, szeptember 15th, 2009 at 13:57

Gabi!
Állítólag a kutyusok ha tejet isznak férgesek lesznek tőle. De lehet hogy ez csak tévhit. Én adtam neki 1x 2x de nem túl sokszor. Inkább a vizet ajánlanám.

mygif_alt
Gabi said, szeptember 18th, 2009 at 10:34

Szerencsére, rászokott a vízre. Időnként száraz az orra.Úgy hallottam, akkor beteg. Igaz ez ?

mygif
Moni said, szeptember 22nd, 2009 at 14:20

Az enyémnek is szokott száraz lenni az orra de attól függetlenül nem beteg.
Ha beteg azt ugyis észreveszed..

mygif_alt
vica said, szeptember 25th, 2009 at 13:05

Ha az enyém alszik például mindig száraz az orra, sőt még a nyelve is mert kilógatja :o). Inkább a viselkedését figyeld!

mygif
Adrienn said, szeptember 25th, 2009 at 20:39

sziasztok.en is szeretnek egy csivit de nem tudom hogy lany vagy fiu legyen..ugy hallottam a lany szotfogadobb, nem pisil le mindent, es nem rag olyan sokat..de viszont van menstruacioja.ha adok ra bugyit nem fog belepisilni?segitenetek nekem?koszike

mygif_alt
Ory said, október 2nd, 2009 at 08:44

Adrienn! Az ivartalantás sok mindenre megoldás. Nameg a nevelés-kan kutya jelölgetése ellen- Imádnivaó a fiú és a lány is.

mygif
Moni said, október 7th, 2009 at 13:59

Adrienn, és a lány kutyát javasolnám, mert így utólag rájöttem, hogy nekem is azt kellett volna vennem.. a menstruációs dologra csak annyit mondok, hogy egy ilyen pici kutya nem fog összevérezni semmit.. adsz rá egy kis bugyit és jól ellesz vele.. persze ha kiviszed vedd le róla:D

mygif_alt
Adrienn said, október 9th, 2009 at 14:32

es meg szeretnem toletek megkerdezni hogy igaz e a hir hogy a csivi annyira gyorsan megfazik?en telen fogom kapni mert ezen a heten szuletik meg es akkor egy kicsit sem vihetem ki setalni?nem akarom ot oltoztetni mert akkor nem fejlodik ki az immunrendszere rendesen…nem akarom hogy mindig orvoshoz kelljen vele futni…ti csak bent tartsatok telen a kutyusotokkat?

mygif
Moni said, október 11th, 2009 at 19:19

én februárban hoztam haza a kutyát és akkor is eléggé hideg volt.. de attól még hogy hideg van ugyan úgy kiviszem.. neki is kell egy kis levegő.. persze sokáig nem maradunk kint, mert tényleg hamar átfázik..

mygif_alt
Adrienn said, október 21st, 2009 at 13:21

mivel etetitek a csiviteket? mondjuk a Tescoban megvasarolhato chappi vagy darling jo neki, vagy inkabb direkt csivavanak valo pl. Royal cannin-os kajat adtok neki???

mygif
jud said, október 23rd, 2009 at 22:03

Sziasztok!
Nekem pár hete van csivavám, nem terveztem, de nagyon jól ki lehet vele jönni:)
Pelusra hamar rászokott, újabb cél, hogy a pelust egy almosdobozba teszem és oda járjon, de ez kemény dió, amíg ő nem akarja én csak próbálkozhatok:))
Rágás elleni spray tényleg használ?Kikezdte az asztalomat..
Fontos kérdés lenne még, hogy túletetem-e , ha napi 3szor kap és mellette folyamatosan van jutalomfalatkája?4hónapos..milyen mennyiséget kell neki egyáltalán adni?Dobozos vagy száraztáp jobb neki???

mygif_alt
Adrienn said, október 29th, 2009 at 23:33

es jud hogyan tanitottad meg pelusra szoktatni? en attol felek ha amig nem tanulta meg rendesen hogy hova kell pisilni nem is maradhat egyedul otthon mert mire hazamegyek mindenhova odapiszkit es szegenykem nem fogja tudni megerteni hogy akkor is oda kell jarni ha nem vagyok otthon…mivel eteted ot??

mygif
Ory said, november 1st, 2009 at 07:53

Sziasztok! jud, a royal canin, Acana, Orijen, stb tápok jobbak sokkal mint a Firsikes, Darling, stb. csivavának nem kell sok kaja, kistestű, érdemes megvenni a drágább, jobb minőségűt. Nemhiszem hogy túleteted, ha tele lenne nem kérne a kajából, nem kell aggódnod. Amíg nem éri el az 1éves kort, addig 3szor adhatsz neki, kell is. Nálunk 1 éves volt október elején a csivim, most is 2szer kap, jelez ha éhes. Reggel kap mindíg, de ha délután jelez, hogy éhes, akkor adok még neki. A pelus jó dolog, én is azt használok. Kell idő amíg csak oda fog menni, de idővel megtanulja, kitartás!! A távoltartó spray jó, olan szaga van, hogy ha megérzi, nem fogja rágni a tárgyat amit befújtál. Másik kutyáknál is hatásos, próbáld ki!
Adrienn! Ha megtanulja, hogy a pelusra kell pisilni-kakilni, akkor nem kell félned, hogy mire hazaész az egész szoba/lakás tiszta pisi-kaki! De ez sok idő, mire megtanulja, legyél vele türelmes. Gondolj bele, az ember sem szobatisztán születik! Kitartás!!! Szépen meg fogja tanulni. Próbáld jutalomfalattal ösztönözni, illetve ha nem a pelusra megy akkor hangosabban szólj rá. Bántani ne bántsd, többet ér a szó.
Szép napot!!

mygif_alt
jud said, november 1st, 2009 at 20:22

Sziasztok!
Köszi a lelkesítést!:)
Nekem első nap mindenfelé újságpapír volt letéve, aztán ahova 2-szer visszament pisilni, oda terítettem a pelust és a többi területről elraktam a papírokat.Amikor láttam másfelé helyezkedni egy NEM! és megmutattam hova menjen.Most már csak akkor kakil máshova, ha nagyon sokáig hagyom egyedül…ezzel nem tudok mit kezdeni, utólag nincs szidás:)
Etetést ki kellett tapasztalni, ha nem elég éhes, akkor a kutyatáp nem felel meg, de ha tele van, akkor is jöhet még pár falat házikoszt:))
Száraz tápból csak olyat veszek, aminek minimum 28-30% a nyersfehérje tartalma.A dobozosból még tesztelem melyik ehető számára..finnyás!:))
sziasztok

mygif
Adrienn said, november 6th, 2009 at 18:51

köszönöm a jotanacsokat…remélem a kutyusom boldog lesz velem…mar nagyon varom hogy meglegyen…

mygif_alt
Ory said, november 7th, 2009 at 15:20

Sziasztok! aki csivavát vár, szeretne venni, az olvasson el1-2 könyvet, sokat lehet belőlük tanulni. :-)
És aki nem akar orvoshoz rohangálni, az ugye tudja, hogy a kutyát nem megvenni drága, hanem tartani 10-15 éven keresztül?
Felelős állattartás! Ez a lényeg!!!!

mygif
Mici said, november 14th, 2009 at 17:16

Sziasztok.Nemsokára lesz csivim,és csak úgy tudnám tartani,hogy naponta 8 órát lenne egyedül a lakásban.Ha otthon lennék úgy 6 órát tudnék foglalkoznivele,és naponta 3X vinném le sétálni.Ez így nagyon kegyetlen?

mygif_alt
Moni said, november 15th, 2009 at 09:58

Mici szerintem így ne vállalj kutyát, ha nem nagyon tudsz vele foglalkozni.
Az a kutyának sem jó, meg szerintem te sem örülnél neki, ha arra érnél haza, hogy mindent szétrágott és itt-ott kaki hever meg össze-vissza pisifoltok..
A csivavák amúgy is társasági kutyák, az enyém például utál egyedül lenni.
De végül is te tudod, hogy mit akarsz:)

mygif
jud said, november 18th, 2009 at 13:33

Mici!
Nekem szerencsém van, mert a két papagáj mindig társaság neki, de tényleg bosszút áll, ha elhanyagolja az ember:))elég sok játék kell neki arra az időre, amíg egyedül van..így is ehet az asztal sarkából..:O
Enyém hiába erőltetem nem szeret sétálni..játszani annál inkább:))
A gél állagú holmi, amit rágás ellen árulnak..de persze nem kenhető ragacsról van szó, az nekem bejött a kutyus által kijelölt második illemhely elleni harcban..

mygif_alt
viki said, január 13th, 2010 at 10:49

Sziasztok én 2009 decemberén kapta a kutyám de nm akar rá szokni a szobatisztaságra 2óránként kiviszm mindig elvégzi dolgát de nem szokik rá ha nem figyelek rá minden percben könnyen becsinál a lakásba.Segítetek!!!!!!!!!!!!!!!!

mygif
vica said, január 23rd, 2010 at 14:53

Viki!
A kutyapelust próbáltad már?

mygif_alt
Ory said, január 26th, 2010 at 13:22

Viki!!!
Még alig 2 hónapja van nálad. Ne akarj csodát!!!! A szobatisztasághoz rengeteg türelem kell.
Próbáld ki a pelust, nekem mind a 2 rászokott, és nincs gond velük. Én télen nem is sétáltatom őket, de nem is kívánkoznak ki.
Sok sikert! És türelem!

mygif
Manó said, február 6th, 2010 at 13:24

Sziasztok! 2 hete van egy kan csivavám. AZ első héten teljesen jól ráment a pelusra, oda pisilt meg kakilt 96%-ban. Egy hete folyamatosan a pelus mellé végzi a dolgát, és hiába takarítom fel és húzom arrébb a pelenkát, akkoris 2-3 centivel a pelenka mellé. A kakit a pelenkára végzi általában 80%-ban, de a pisit szinte már abszolút nem. Tudtok segíteni? Köszönöm: kinga

mygif_alt
Alonso said, február 11th, 2010 at 14:21

sziasztok:-))

mygif
Adrienn said, február 11th, 2010 at 17:53

Szia Manó.En karacsonyra kaptam a kutyusomat es az enyem mar megtanulta hogy a pelusra szabad csak pisilni…Szerintem probald meg hogy ha rakakil vagy pisil adsz neki egy pici piskotat…hidd el annyira megszokja hogy mashova nem fog…ha melle pisil meg ne adj neki..csak morogj vele hogy erezze rosszat csinalt…

mygif_alt
Adrienn said, február 11th, 2010 at 17:57

Ja..es nekem tudna valaki segiteni hogy tanitsam meg neki hogy ne harapjon???estere ugy belemerul a jatekba hogy mindig megharap minket…olyan vadul jatszik…

mygif
rob said, április 5th, 2010 at 15:13

Sziasztok.Nekem nincsen csivavám,de nagyon szeretnék,valszeg nemsokára kapok is.alig várom.az életem lesz ez a kis csivava.egy kérdés merült csak fel bennem:fiút vagy lányt?
én kislányt szeretnék,főként mert a fiuk mindent összepisilnek,ahogy hallottam.nektek ki a véleményetek/tapasztalatotok?

előre is köszönöm

Mi a véleményed? Szólj hozzá!

Kedves csivavarajongó, kérlek, vedd figyelembe: lehetséges, hogy a hozzászólás csak adminisztrátori engedélyezás után jelenik meg. Emiatt felesleges kétszer elküldened a véleményedet.